IMPLANTÁCIÓ - MESTERSÉGES FOGGYÖKÉR BEÜLTETÉS
Az implantátum mesterséges foggyökér. A hiányzó természetes fog helyére ültetik be az állcsontba. Az erre rögzített fogpótlás nem tartozik a tulajdonképpeni implantátumhoz.
Már 1960 óta alkalmazzák az implantátumokat foggyökér pótlásaként. Az implantológia manapság a leggyorsabban elterjedt fogászati tudományág. Mostanra már világszerte élvezi több millió páciens az iimplantátumra felépített fogpótlások előnyeit.
Az implantálás menete Előzetes vizsgálat és pácienssel történő pontos megbeszélés után az implantátumokat teljesen fájdalommentesen, helyi érzéstelenítéssel helyezik az állcsontba. Ha az állcsont túl vékonynak bizonyul, akkor az csontpótló anyaggal feltölthető. Az implantátumok néhány hónap alatt gyógyulnak az állcsontba, eközben a gyógyulás folyamatát kontrollvizsgálatok során felügyelik. Ezt követően a nyálkahártyát az implantátumfejek körül felnyitják, majd az implantátum felső konstrukcióját rögzítik az alsó részhez. Az implantátum ezen része képezi a csonkot, melyre lenyomatvétel után a fogtechnikai labor elkészíti a fogpótlást. |
![]() |
Különböző szituációk implantátum alkalmazására
1.Implantátum foghiány esetén
Fogazata teljes, csupán egy vagy két foga hiányzik? Ez esetben az implantátumok nagyon hasznosak. Így már egy implantátum segítségével elkerülhető a foghiány melletti, ép fogak koronázása híd készítése céljából. A kíméletes megoldás jegyében ilyenkor az implantátum az ideális megoldás.
2. Megrövidült fogsor egy állcsontrészen
Egyoldali, hátulról rövidebb fogazat esetén – vagyis ha az egyik állcsont félen a hátsó fogak hiányoznak – normál esetben szükséges a kivehető részleges fogsor készítése, hiszen a rögzített fogpótláshoz hiányzik egy hátsó pillér. Implantátumok felhasználásával azonban elkerülhető a kivehető fogpótlás. Ezen hátsó fogak szerepe nagyon fontos a rágás és funkcionális ízületi megbetegedések elkerülése érdekében.
3. Fog nélküli állcsont kivehető fogpótlással
Gyakran olyan kedvezőtlenek az állcsontviszonyok, hogy teljes fogatlanság esetén a kivehető fogsor nem tart megfelelően. Implantálással ismét lehetővé válik a rögzítési pontok megteremtése.
4. Fog nélküli állcsont rögzített fogpótlással
A teljesen fogatlan állcsont helyreállítása rögzített fogpótlással is lehetséges ezen technológiával.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Állcsont pótlása
Erre a célra különösen alkalmas egy tisztán szintetikusan előállított csontépítő anyag, mely a felszívódott csontot újraképezi. Ideális módon tölti ki a csonthiányosságokat és a csontnak egyfajta vezetősínt biztosít, amely mentén továbbnőhet. A granulátum pórusain keresztül megy végbe a teljes csont- és érstruktúra beilleszkedése. Ez az anyag tiszta beta-tricalciumphosphat, rendszerint 12 hónapon belül teljesen beépül. Ezen felül biokompatibilis és fertőzés veszélye nem állhat fenn.
![]() |
![]() |
|
||||||
|
|
|
|||||
![]() |
||||||